Az előző posztban már utaltam rá, hogy az angol nyelv az indoeurópai nyelvcsaládba és ezen belül a germán nyelvekhez tartozik. Egészen pontosan az Ingvaeonic vagy Északi tengeri németből származik. Szeretném bemutatni az óangol nyelvet egy kicsit részletesebben és elmesélni a kezdeteket.
Sok évszázaddal ezelőtt, az 5. és 12. század között a mai Angliában és délkelet Skóciában beszéltek és írtak óangol nyelven. Az az angol nyelv még tele volt olyan nyelvtani szerkezetekkel amik mára már eltűntek belőle, mindannyiunk örömére. Volt alanyeset, tárgyeset, részes eset, hímnem és nőnem. Pl: a sunne = sun (nap) nőnemű volt, míg a mōna = moon (hold) hímnemű, akárcsak a mai németben (die Sonne, der Mond).
Az egyes és többes szám mellett még kettes alak is volt, ami kizárólag a "mi"-re vonatkozott. Ezt nem lett volna olyan könnyű megtanulni.
Az óangol nyelv története az alábbi részekre osztható:
- Történelem előtti óangol (c. 450 – 650); ebben az időszakből nincs fennmaradt írott szöveg.
- Korai óangol (c. 650-900) ebből a korszakból már fennmaradt írásos szöveg.
- Késői óangol (c.900-1066) az utolsó szakasz, mely a normann hódításhoz vezetett.
A korai középkorban az óangolra több nyelv volt hatással. Az egyik ezek közül a latin volt, mely az iskolázott emberek nyelve volt akkoriban.
Ebben az időben történt az is, hogy a latin ábécét kezdték használni a rúnák helyett. Az óangol szavakat addig többé kevésbbé úgy mondták ki, ahogy le voltak írva, ám a latin ábécé nem tudta pontosan visszaadni az angolszász fonetikát. Ezek után a kiejtés leginkább csak hasonlított arra, ahogyan régen beszéltek. A néma hangok amiket a modern angolban nem ejtünk ki, az óangolban még bizony hallhatóak voltak. Például a ‘knight’ (lovag) szóban jelenleg a k és a h hangok némák, de az óangolban cniht volt és kiejtették mindkettőt.
Az óészaki és kapcsolódó nyelvek megközelítő elterjedése a korai 10. században:
Ó nyugatészaki dialektus Ó északkeleti dialektus Ó Gót dialektus Krími gót
Óangol Más német nyelvek amikkel az óészaki megértette magát
Az óangolon belül rengeteg dialektus volt jelen ezért nem lehet a nyelvet egy teljes egységnek tekinteni. A négy fő dialektus, a négy fő királyság nyelve volt. Mercia, Northumbria, Kent és West Saxon. 878-ban Nagy Alfréd egyesítette a királyságokat és ezzel többé kevésbbé a dialektusokat. Természetesen nem tűntek el, de a fontosságuk háttérbe szorult a Wessex-i dialektus mellett, ami Alfréd udvarának nyelve volt. A korrmányzás miatt egységes nyelvre vot szükség és az egyháznak is törekednie kellett, királyi utasításra, hogy a vallásos anyagokat angolra lefordítsák.
Nézzünk meg egy példát, hogy mekkora a különbség egy óangol és a mai nyelv között.
A részlet egy szentbeszédből való a 10 századból.
Eft he axode, hu ðære ðeode nama wære þe hi of comon. Him wæs geandwyrd, þæt hi Angle genemnode wæron. Þa cwæð he, "Rihtlice hi sind Angle gehatene, for ðan ðe hi engla wlite habbað, and swilcum gedafenað þæt hi on heofonum engla geferan beon."
Azért néhány szó ismerős, ugye? He, of, him, for, and, on... és még néhányat ki lehet találni: wære = were; wæs = was; nama = name, de a legtöbb szóról fogalmunk sincsen. Mai angolul így hangzik a fenti szövegrészlet. Így már ismerősebb ugye?
Again he [St. Gregory] asked what might be the name of the people from which they came. It was answered to him that they were named Angles. Then he said, "Rightly are they called Angles because they have the beauty of angels, and it is fitting that such as they should be angels' companions in heaven."
A következő posztban bemutatok még néhány óangol irodalmi művet és azok mai angol fordítását.
